ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA – CSAPATBAJNOKSÁG

ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ VÁRMEGYEI DÖNTŐ

 

A SZVSE pályán népes mezőny gyűlt össze a tanév első diákolimpiai versenyén. A „Forray-s” diákoknak nem volt sok idejük a felkészülésre, hiszen még csak most kezdődött el az iskola. A körülmények, ahol gyerekeink készülni tudnak, azok meglehetősen mostohák ahhoz képest, ahol az ellenfelek edzenek. A versenyen részt vevő gyerekek közül nagyon sokan rendszeresen járnak atlétika versenyekre és edzésekre, így nagy volt a kihívás, hogy helyt álljanak közöttük a szegvári tanulók. Nagy motivációs tényező volt számukra, hogy a SZVSE pályán igazi versenykörülmények között mutathatják meg, mit tudnak. Majdnem mindenkinek sikerült új egyéni csúcsot elérnie a kevés gyakorlás ellenére. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon jól összpontosítottak és lelkileg is ráhangolódtak a versenyre.

A 10×200 méteres váltófutásban mindössze négy 8. osztályos futónk volt, a többiek a fiatalabb korosztályból került ki. Nagyon szépen helyt álltak a kisebbek is, csakúgy, mint a távolugrásban.

Távoltugrásra alig tudtunk készülni, részben amiatt, hogy előbb a távolugró gödröt kellett rendbe hoznunk, részben pedig az időjárás akadályozott bennünket.  Ezúton is köszönetet mondunk a Gyenes Kft-nek a marosi homokért, mert így biztonságosabb lett a gyerekek leérkezése az ugrások során. A fiúk teljesítménye kiemelkedő volt, mindenki javított és 4,5 méter körüli áltagot teljesítettek. Kiemelkedett Gajda Nándor teljesítménye, akinek 4,88 méteres ugrása a mezőny egyik legjobb eredménye volt.

A lányok szintén mindannyian javítottak az eddigi eredményükön, s majdnem meglepetés született. Mindössze 1 centiméterrel maradtak le a dobogóról.

Eredmények:

10X200 méteres MIX futóváltó: 7. Forray Máté Általános Iskola (Szopka Kamilla, Jeremi Gergő, Szabó Nikolett Réka, Krucsai Sándor Alex, Szabó Fanni, Gémes Olivér, László Csenge, Tajnai Máté, Csák Lilla, Gajda Nándor.

Fiú távolugrás: 2. Forray Máté Általános Iskola (Gajda Nándor, Gémes Olivér, Krucsai Sándor Alex, Tajnai Máté, Gábor Csaba)

Lány távolugrás: 4. Forray Mátá Általános Iskola (Szabó Lili, Csák Lilla, Szabó Nikolett Réka, Csák Lilla, Szopka Kamilla)

A következő hetekben újabb versenyeken mutathatják meg gyerekeink, hogy milyen ügyesek és kitartóak. Körzeti mezei futó diákolimpián nagyjából 50 tanulónk méri össze erejét a szentesi és környékbeli iskolák atlétáival, majd a Reformáció futóverseny zárja az őszi atlétika versenyek sorát. Ezen nagyjából 40 felsős gyerekünk vesz részt. Október 3-án és 17-én futsal, novemberben labdarúgó körzeti diákolimpia vár még rájuk.

Szegvár, 2024. 09. 20.

                                                                                                              Pólyáné Téli Éva

By admin